Lezárt gát: a membrán a membránszelep Az elsődleges gátként szolgál a szelep belső áramlási útja és a külső környezet között. Ezt az akadályt egy rugalmas, rugalmas anyag hozza létre, amely kibővül és összehúzódik, hogy szorosan lezárja a szelepüléshez, amikor a szelep zárt helyzetben van. Amikor a szelep működik, a membrán blokkolja vagy megengedi az áramlást, biztosítva, hogy a szeleptesten keresztül ne szivároghasson folyadék vagy gáz. Ez a lezárt elválasztás kritikus jelentőségű azokban az alkalmazásokban, ahol a szivárgás szennyeződést vagy a folyamat hatékonyságának elvesztését vagy a gyógyszeriparban, az élelmiszerekben vagy a vegyiparban vezethet. A membrán hatékonysága a robusztus tömítés kialakításában biztosítja, hogy a szelep működése során semmilyen ponton sem szivárogjon, még akkor is, ha ingadozó nyomás- vagy áramlási körülmények között vannak kitéve.
Rugalmasság és megfelelőség: A membrán velejáró rugalmassága lehetővé teszi, hogy pontosan megfeleljen a szelep ülés alakjának a működés közben. A kialakítás biztosítja, hogy amikor a szelep zárt helyzetben van, a membrán egyenletesen nyomja az üléshez, hogy erős, folyamatos tömítést képezzen. A membrán mozgásával nagyfokú kapcsolatot tart fenn az üléssel, biztosítva, hogy a nyomás vagy az áramlásváltozások ne okozzanak hiányosságokat vagy gyenge pontokat a pecsétben. Ez a megfelelőség elengedhetetlen a szivárgásmentes bezárás eléréséhez, mivel a membrán vagy a szeleptest enyhe eltolódásainak megfelelne anélkül, hogy veszélyeztetné a tömítés integritását.
Nincs mozgó alkatrész érintkezésben a folyadékkal: A membránszelepek jelentős előnye a hagyományos szelepmintákkal szemben az áramlási tápközeggel való érintkezésben lévő mozgó alkatrészek hiánya. Sok más szelepben, például golyó- vagy kapuszelepekben a mozgó alkatrészek közvetlenül kölcsönhatásba lépnek a folyadékkal, ami kopáshoz, korrózióhoz és a szivárgások esetleges kialakulásához vezethet. A membránszelepekben a membrán el van különítve az áramlástól, azaz ez az egyetlen rész, amely közvetlenül érintkezik a folyadékkal. Ez nemcsak csökkenti a szelepkomponensek kopását, hanem megakadályozza az anyag lebomlását is, biztosítva, hogy a membrán fenntartja annak tömítő képességét az idő múlásával. Ennek eredményeként a membránszelepek tartósabbak és kevésbé hajlamosak a szivárgásképződésre a mechanikus kopás miatt.
Anyagválasztás a tartóssághoz: A membránokat általában nagyon tartós anyagokból, például PTFE-ből (PoliTrafluor-etilén), EPDM-ből (etilén-propilén-dién-monomer) vagy buna-N-ből állítják elő, amelyeket kifejezetten a koporsóval szembeni rezisztencia, a kémiai expozíció és a hőmérsékleti égési érzések miatt választanak ki. A PTFE például a kiváló kémiai ellenállásáról és az alacsony súrlódási tulajdonságairól ismert, így ideális az agresszív vagy korrozív folyadékokkal járó környezetekhez. Az EPDM rendkívül elasztikus és ellenálló az ózonnal, savakkal és magas hőmérsékletekkel, ami alkalmassá teszi a víz- vagy gőz alkalmazásra. A Buna-N, egy másik általános anyag, nagy ellenállást kínál az olaj- és kőolajtermékekkel szemben. A kiválasztott anyag biztosítja, hogy a membrán hosszabb ideig megőrizze formáját, rugalmasságát és tömítési képességeit, még kihívásokkal teli működési körülmények között is. Ez az anyagi tartósság döntő szerepet játszik a szivárgások megelőzésében, amelyek egyébként az anyagi bontás vagy a kémiai lebomlás miatt alakulhatnak ki.
Nyomáskompenzáció és alkalmazkodóképesség: A membránszelepek egyik előnye az önkompenzátum képessége a rendszer nyomásának változására. A membrán célja, hogy a nyomásingadozásokhoz való alkalmazkodást úgy tervezzék, hogy kibővítik vagy összehúzódnak, ami fenntartja a következetes pecsétet, függetlenül az áramlási rendszer változásaitól. Ez az alkalmazkodóképesség különösen hasznos azokban a rendszerekben, ahol a nyomás változó, mivel megakadályozza a membrán hangsúlyozását vagy deformációját. Például, ha hirtelen nyomás növekszik, a membrán hajlíthat a változáshoz, biztosítva, hogy a pecsét érintetlen maradjon. Ez a dinamikus kompenzáció elengedhetetlen a szivárgásmentes teljesítmény fenntartásához, különösen a gyors vagy gyakori nyomásváltozásoktól függő rendszerekben.
